csibike blogja
Nem vagyok normális - és még élvezem is.

tulaj:

csibikeblogkukacgmailpontcom

régi szösszenetek:

zene:

stat:

2006-02-18 12:00:29 óta van:
1424 log bejegyzés
25884 komment neki
1011 feltöltött kép
0 szavazás


rss feed

2008-10-30 23:48 csütörtök

Az előbb sikerült rádöbbennem, hogy jé, három éves a blogom, sőt, perpill már három éves és három órás is elmúlt. Könnyedén, ripsz-ropsz jött a világra, rögtön fel is nevetett, először tévékettős pelenkába bújt, majd kis időre freeblogosba, de mindkettő szoros volt meg kényelmetlen, a blogolos viszont bevált, ezért a rugdalózót, kiscipőt, játszós szerelést és miegymást már ebből a garnitúrából kapta. Gyorsan megtanult járni, csetlett-botlott, miközben felfedezte a világot. Soha nem unatkozott: Szemlélődött, elmélyült, játszott, sírt, barátkozott, huncutkodott, evett, aludt, szeretett, vigasztalt, készített, adott-kapott, elbújt-előkerült, épített-rombolt, beszélt-hallgatott, keresett-talált és kacagott és nevetett és röhögött és kuncogott és mosolygott és vigyorgott. Jó neki, még mindig.

Köszönöm a találkozásokat, a leveleket, az ajándékokat, köszönöm, hogy elolvastátok az 1.205 bejegyzést, köszönöm, hogy megnéztétek a 932 képet, köszönöm, hogy 22.024 + több száz szét nem szálazott hozzászólásban elmondtátok, nevettetek, kifejeztétek, örültetek, drukkoltatok, megosztottátok, játszottatok, segítettetek, együttéreztetek, beszóltatok és még sorolhatnám. Tartsátok meg jó szokásotokat, kedves ismert és ismeretlen olvasók.




2008-10-30 19:27 csütörtök

Néhány hónappal ezelőtt valami megpattanhatott bennem, mert egyik napról a másikra rászoktam a sárgarépalére, ne kérdezd, miért, én sem tudom, hiszen az általam ipari mennyiségben fogyasztott nedűnek egyáltalán nincs csokiíze, viszont azóta mintha sárgának látnám magam a tükörben.

Jó, ez egy csirke esetében nem hír, bocs.




2008-10-30 09:20 csütörtök

Masszív süthetnékem az októberi fagyok beköszöntével sem múlt el, kemény sütővírust nyeltem be, úgy tűnik. Mostanában élek-halok a körtéért, el is határoztam, hogy hétvégén átmegyek konyhatündibündicsirkébe és körtés tortát rittyentek, olyan látványos-zselatinos fajtát, ami után ő, aki férfim megnyalja mind a húsz ujjamat. Mankóként ki is néztem egy jóképű cseresznyés torta receptjét. Első pillantásra megfogott a csodaguszta kép, annyira szívhezgyomorhozszólóan nézett rám (egyélmegegyélmegegyélmeg), hogy majd' elcsöppent a nyálam. Miután nagy nehezen letéptem vágyakozástól párás tekintetemet a sütiről, belemélyedtem a receptbe, illetve csak mélyedtem volna, mert a harmadik mondat után nagy csodálkozásomban kistányérnyi szemeket meresztettem és abbahagytam a receptbogarászást. A "Turmixoljuk össze a lisztet, a porcukrot, a vajat, a csipet sót, majd adjuk hozzá a tojássárgáját is." nem lepett meg, általában ilyesmivel kezdődnek a receptek, azt mégsem írhatják, hogy első lépésként vegyük ki a kész tortát a sütőből. A második mondat sem okozott nehézséget, ha fél órára a hűtőbe kell rakni a tésztát, akkor odateszem és kész, max. a lefagyott kezem miatt vernyákolok egy sort. (Mármint azt nem teszem be a hűtőbe, magát a hideg masszát nem szeretem gyürkölészni, de a körtés tortáért mindent, akár tőből elfagyott csirkevégtagot is.) A "Nyújtsuk ki 3 mm vékonyra és béleljünk ki vele egy 18 cm-es tortaformát." c. matematikai feladvány kicsit megviselt, mert nem tudom, merre leledzik a vonalzóm, szemmértékre meg képtelen vagyok belőni a 3 mm-t és a 18 centit, de úgy gondoltam, ezen majd akkor túráztatom az agyamat, ha már a nyújtásnál-bélelésnél tartok. A negyedik mondat azonban a lelkembe tiport, nem is olvastam tovább a receptet, sőt ideiglenesen a körtetortáról is letettem: "Takarjuk le sütőpapírral, szórjunk rá szárazbabot és 180 °C-on süssük 20 percig, aztán vegyük le róla a babot meg a papírt és süssük még 5 percig." Kérem szépen, egyéni szocproblémám összetett. Egyrészt az alkatrészek listáján szó sem volt semmiféle sütőpapírról és szárazbabról, alattomos húzás ezeket a létfontosságú kellékeket pont a recept közepén megemlíteni, főleg akkor, ha mondjuk a konyhatündibündi vénáját csillogtatni szándékozó csirke ad poci kizárólag a hozzávalók átfutása után akarna körtés tortát sütni és alapjáraton nem egy sütőpapíros-szárazbabos fajta. Másrészt meg mi a ráknak kell oda szárazbab? Hallgatnék én a női megérzésemre, de belőle harapófogóval is csak annyit lehet kihúzni, hogy talán a nedvességgel lehet összefüggésben a dolog. Szóval, világegyetemem középpontjában babrejtély kucorog és amíg meg nem oldódik, nem olvasom tovább a receptet, ergo a körtetorta parkolópályán vesztegel. Tortaguruk, segítsetek. Help, Hilfe, S.O.S., fehér füst.

 




2008-10-29 19:58 szerda

Volt néhány olyan szórakoztató és intelligens pasi csirkeéletem elmúlt egy-két évében, akikkel plátóice jókat beszélgettünk-röhögtünk és akikkel aztán valahogy megszakadt a kapcsolatunk, nem értem, miért, lassan, de biztosan eltűntek a baráti-haveri-ismerősi horizontomról, nekem meg hiányérzetem van miattuk, de épp amikor kezdenék elszontyolódni azon, hogy hiányoznak és jó lenne megmondani nekik, hogy hiányoznak, akkor eszembe jut, hogyha én is hiányoznék nekik, már régóta jókat beszélgetnénk-röhögnénk, ezért inkább betűnként kitörlöm a félbehagyott smst, meg a méles piszkozatot is a szemétbe dobom, mert csak, érted.




2008-10-29 13:21 szerda

Legnagyobb sajnálatomra idén nem tudtam ellógni a kötelező tűz- és munkavédelmi oktatást, tavaly még a pótalkalom pótalkalmát is kihagytam, 2008-ban azonban nem találtam meg azt a parányi lyukat a rendszerben, ahol feltűnés nélkül kicsusszanhattam volna (lehet, hogy nagy a seggem), pedig kerestem, hiába no, renitens vér zubog az ereimben - rühellem az időpocsékolást, ez a tűzvédelmis haccacáré meg pontosan az. Az előadó csóka kedélyeskedő stílusa irritál, a gyermekded kényszerpoénok tömkelege még inkább, ráadásul egy kósza orrszarvú komolyabb szakmaisággal magyaráz a tűzvédelemről, mint az ipse. Az eddigi szeánszok leghasznosabb pillanata a poroltó működéséről szolgáltatott infó volt, ez is csak azért vidított fel, mert a "pöcök ki, célra tart, nyom" c. használati utasításról remekül elfantáziáltam.

Remélem, a t. kollégák figyeltek és majd kimentenek.




2008-10-29 09:45 szerda

Jön a fogam.




2008-10-28 21:10 kedd

Kisfőnök ma behívott a szobájába és szólt, hogy az év dolgozója lettem és fizetésemelést kaptam és céges mobilt és céges kocsit jó lenne, ha nem késnék reggelente, ugyanis figyel egy ideje (bazinehéz lehet, minden reggel a nyitott ajtaja előtt megyek el, cöcc) és a harminc perc késés már nem fér bele, csak a tíz-tizenöt, oké, reagáltam szolidan, közben meg igyekeztem visszafogni a röhögésemet, nehéz volt, veszettül csiklandozta a torkomat, főleg akkor akart felbugyogni, amikor szóba került, mivel és honnan járok be, késik-é a buszom, ilyesmi, szóval, igen küzdöttem, hogy hitelesen fessen a komoly orczám és megpróbáljam átérezni a helyzet súlyosságát (nem mintha nem dolgoznám le a harminc perc többszörösét túlórában, holtingyen, de ez valahogy természetes, csak az általam kimódolt ekvivalens késés, csak az nem), ki is gondoltam, hogy majd jól megkérem ő, aki férfimet, holnaptól ne basszuk el az időnket, konkrétan sem, hehe rövidebb ideig élvezzük az ágybéli örömöket és egymást, hiszen a meló az első. (Lófaszt.)




2008-10-28 09:09 kedd

Ráncigálja a térdéig érő gyerekét, lehet vagy három-négy, nem az anya, a gyerek, keményen belemarkol a karjába, gyere már, hányszor mondjam még, a fogai közt préseli ki a szavakat, rángatja a gyereket, most már a kapucnijánál fogva, az anyádúristenit, hát nem érted, hogy felmegyünk, nem játszol tovább, jössz, ha mondom, húzza-vonja a kisembert, vöröslik a feje, néha idegesen oldalra sandít, figyeli-e valaki a járókelők közül, direkt csinálod ezt velem, mi, tudom, hogy direkt csinálod, a kissrác szemét nézem, meg se mukkan, nem sír, csak hagyja magát, rángatni és szorítani, miért csinálod ezt velem, mondd meg, miértmiértmiért, közben vonszolja be a lépcsőházba, a falnak löki, durván, hogy fájjon, az idegtől alig talál a zárba, majd megmondalak az apádnak, hogy milyen rossz gyerek vagy, sziszegi a kisember felé, nekem meg elszorul a szívem, mert soha nem fogom megérteni, miért kell ellenségként kezelni a gyereket, miért kell fájdalmat okozni neki, miért kell erőszakkal megoldani a konfliktushelyzetet. Biztos adódnak olyan pillanatok, amikor a szülőnél elszakad a cérna és nincs idő-energia okosságok kiagyalására és kivitelezésére, a szülő is ember, és mint ilyen, nem tökéletes, de hogy bárki is fizikai erőszakot alkalmazzon a gyerekével szemben pusztán azért, mert ő a felnőtt és megteheti és ez a legegyszerűbb megoldás, azt nem tudom elfogadni.     

P.S.: Én is kaptam ki gyerekkoromban, nem is egyszer, ráadásul felnőttem úgy, hogy nem okozott lelki traumát, nyilván mert nem csak és kizárólag ezen múlik a lelki trauma, mégis jó lenne, ha tudnám, hogy a szüleim soha nem emeltek kezet rám. (A legemlékezetesebb pofonomat tinipubertáskamasz koromban kaptam, talán tizenöt lehettem, amikor egy este tíz perc késéssel értem haza, elhúzódott a csókolózás, na, előfordul, mobil még nem volt a paleolitikumban, nem tudtam esemest írni, hogy bocs, tíz percet kések. Apu még az ajtóban megkérdezte, melyiket választom, a tíz pofont vagy a tíz nap eltiltást a kézilabdától, én meg dacosan a pofont választottam - csakazértis, hogy neki is fájjon. Apunak hatalmas tenyere van, égett az arcom az első pofontól, többre nem volt képes, csak könnyezett, utána mindig pontosan értem haza, nem a pofon, a könnyei miatt.)




2008-10-27 14:06 hétfő

... és ha már a szagoknál tartunk:

"Hároméveséscirkaegyhónapos kiváló önismerettel rendelkezik" c. párbeszéd on

édesanyja, miközben megfogja a zoknis lábfejét és puszit nyom rá: Na, kié ez a büdi láb? Na, kié?

hároméveséscirkaegyhónapos, miközben huncutul vigyorog: Enyém... de nem a lábam büdi, hanem a pukim.

"Hároméveséscirkaegyhónapos kiváló önismerettel rendelkezik" c. párbeszéd off




2008-10-27 09:22 hétfő

A Moschino Hippy Fiz kreációját naivitásom teljében fújtam magamra: Azt gondoltam, a tökjósárga és a tökjóvidám doboz garancia a tökjónőies illatra. Oké, beismerem, a külcsín nem a megalapozott vásárlás kritériuma, de nő vagyok és mint olyan, néha igen durván látens szőke. Kíváncsiságom azért csak diadalmaskodott szőke tincseim felett, ezért kiagyaltam, hogy vásárlás előtt jól beleszimatolok az üvegcsébe. Mivel a tesztcuccon nem illatozott semmi, a próbapapírra meg nem szeretek parfümöt fújni, mert azon érzem a papírszagot is, beáldoztam a bal csuklóm belső felét, tudod, azt a hiperszuper pontot, ahol a legintenzívebb bárminő illat. Pölö a Moschino Hippy Fiz kreációja. Ha azt mondom, hogy a vadak tereléséhez kiváló segédeszköz minden gázálarccal felszerelt juhász számára, finoman és nőiesen fogalmaztam. Iszonyatbüdös, na. Nem igazán az a minőségű levegő, amiből akár a legéhesebb pránahívő nyugodt lelkiismerettel lakmározna, az aurám színét meg sem merem tippelni, az ájultfekete így utólag elég sanszosnak tűnik. Amíg haza nem értünk, ő, aki férfim szüneteltette mellettem a légcserét - soha nem lehetek neki elég hálás azért, hogy nem száműzött szellőzni az éjszakai játszótérre engem meg a bal csuklómból áradó Szagot. A lakásban lendületből feltéptem az ablakot, a csuklómat meg szilárd és folyékony szappannal próbáltam lesikálni, a Szag azonban makacsul ragaszkodott hozzám, beitta magát a bőrömbe-orromba és pofátlanul röhögött a markába, masszív Szagszagot árasztott a tej, a rózsa, a fetasajt, a vécéillatosító, megfájdult a fejem, a szemem könnyezett. A Szagtól űzve egy röpke pillanatig hevesen vágytam arra, hogy valaki megkérje a kezemet és vigye is magával, lehetőleg tőből kitépve, de aztán beláttam, hogy a bal kezem sok ügyes dologra képes, ergo maradnia kell. Az esti zuhanyzásnál újfent vörösre dörzsöltem a csuklómat, bevetettem a tusfürdőt, sampont, arclemosót, majd az ágyban a testápolót. Hiába, a Szag önfejű jószág, nem tágított, ezért a létező leglehetetlenebb pózban aludtam, megpróbáltam jó messzire eltartani magamtól a saját csuklómat, nem sok sikerrel, ráadásul a Szag heves szagorgiába bonyolódott a szilárd és a folyékony szappannal, a tusfürdővel, a samponnal, az arclemosóval és a testápolóval - teljesen egyedül prezentáltam egy jól felszerelt parfüméria szagfelhőjét. 

Ma reggel úgy éreztem, minimálisra csökkent a Szag, tévedtem, kolléganő érkezésem után rögvest ablakot nyitott, diadalmas mosolyom le is hervadt az orczámról. Azt hiszem, most jött el az a pillanat, hogy kérjek egy hentesbárdot. (Csuklóból, ofkorsz.)
 




2008-10-26 18:42 vasárnap

Kaspó.


'Agyag, 14 cm, ø 16 cm. Korunk zseniális művésze a hangulati rögtönzésen alapuló modern szimbolista iskola ambiciózus maszatolós-kötözős-ragasztós ágának jeles képviselője, szentimentalista alkotása az öntörvényű nonfiguratív képvilágban felszínre törő idillikus nyári élmények magával ragadó ábrázolásának kiemelkedő példája. A tökéletes ecsetkezeléssel felvitt nedves homok és fáradt vanília autentikus színkombinációját a klasszikus mosogatószivacstechnikának köszönhetően a historizáló sienabarna mélyíti megdöbbentően plasztikussá. A témájában, anyagában és formájában szoros egységet alkotó decens kompozíció belső terét szigorú képépítés jellemzi, amelynek megkapó harmóniája a kerek csigaház és a csíkos-csúcsos csigaházak monumentalitást nélkülöző, virágsziromszerű elhelyezéséből fakad. A növényi ornamentikát bájosan hangsúlyozzák a csíkos-csúcsos csigaházak között elhelyezett étcsokoládészín pettyek. A kerek csigaház, valamint a mélybarna csillagánizs közepén visszaköszönő étcsokoládé és fáradt vanília pettyek megdöbbentő hitelességgel emelik ki a gömbölyded formák bohém letisztultságát. (Kortárs visszaemlékezések szerint a művészi kaspó lágy pöttyeit a mester hasára szállt aprópettyes katicabogár inspirálta.) Az egyedülállóan romantikus műalkotás szecessziós jellegét erősíti a natúr raffiászalagozáson affektív véletlenszerűséggel sorakozó csillagánizs, amely megrendítően sajátságos kifejezőeszköze a mester természetközeliségről szőtt derűs látomásának.'





2008-10-25 22:53 szombat

Nem ártott volna, ha az éjszakai gokartozáshoz sapkát, sálat és kesztyűt is viszek, mondjuk, a téli alapfelszerelés hiánya ötünk közül kizárólag engem zavart, hiába no, én harminc fokban is lazán produkálom a jéghideg csirkelábat, szerencsére fagyott korpuszom pillanatok alatt felengedett a jófajta borral kísért melegszenyapartin. (Arról inkább nem akarok beszélni, hogy a hímek fülig érő szájjal és teljes átéléssel és kappanhangon énekelték az I will always love you c. öröközöldet - az ideggyilkos frekvenciától bármelyik perzsamacska szőre hipp-hopp kihullott volna.) Újfent megállapítottam, hogy a bazinagy és bazirészeg és bazitrendi bulik helyett jobban csípem a beszélgetős-röhögcsélős összeröffenéseket. Ha ez az öregség jele, vállalom, bár emlékeim szerint világéletemben ezt a vonalat favorizáltam.




2008-10-24 19:03 péntek

Amikor összeköltöztünk, ő, aki férfim meg én, állatmód nem gondoltunk arra, hogy a jelentős mennyiségű agglegényi és a jelentős mennyiségű aggleányi konyhafelszerelés annak rendje-módja szerint összeadódik és jelentős mennyiségű közös konyhafelszerelést, vagyis kismillió edényt, poharat, bögrét, tányért, kést, dugóhúzót, fakanalat, teatojást, fedőt és miegymást eredményez. Vendéglátáshoz igen ideális a több garnitúra eszcájg, bár nálunk pölö a pizzát kézzel is lehet enni, nem vagyunk sznobok (ebben sem), a tányér mellé odahajtogatom a méhecskés szalvétát, ráadásul a fürdőszobában működik a vízcsap, a szappan és a törülköző is. Kétfős hétköznapok esetén viszont rendkívül sok(k) a kismillió edény, pohár, bögre, tányér, kés, dugóhúzó, fakanál, teatojás, fedő és miegymás, főleg akkor, ha az a bizonyos két fő rühell mosogatni. Nálam a mosogatás utálata markáns gyerekkori traumára vezethető vissza: Mindig nekem kellett mosogatni, még az öcsém helyett is én suvickoltam az edényeket. (Általában a második gyerekkel már nem bánnak olyan szigorúan a szülők, a házimunka terén sem, ezért ha a lány után hímnemű születik széles e világra, legtöbbször az elsőszülött lány szív.) Ő, aki férfimnél szó sincs lelki sérülésről, egyszerűen férfi és mint olyan, helyből utálja a mosogatást. (Nem véletlenül él pizzán a legtöbb egyedülálló pasi, a dobozt nem kell elmosni.)
Már a kapcsolatunk legelején töredelmesen bevallottam ő, aki férfimnek, hogy zsigerből alkalmatlan vagyok a klasszikus konyhai rabszolgamunkára, bár rémlik, határozottabban fogalmaztam, a nem vagyok hajlandó pontosabb kifejezés, ha szófogadó házimanót keres, aki egész nap a konyhában robotol, önként és dalolva, és még jól is érzi magát attól, hogy szolgálhat és kiszolgálhat, akkor felejtsen el, én nem vagyok ez a típus. Az aduászomat is kijátszottam: Ha ketten csinálunk rendetlenséget, nem várhatja el tőlem, hogy egyedül varázsoljak rendet, mert az igazságtalanság. (Nem vagyok feminista, csak túl fejlett az igazságérzetem, a mosogatásban is.) Ő, aki férfim szerencsére mélyérzésű ember, plusz szeret is, ezért felvállalta az osztozkodást: Volt, amikor megfeleztük a mosatlant, volt, amikor egyik nap én tisztogattam, másik nap meg ő, aki férfim lögybölt. Az elvet tehát igen szépen kidolgoztuk és alkalmaztuk, a gondot csak az jelentette, hogy általában egészen addig nem fogtunk a mosogatáshoz, amíg kitartott a kismillió edény, pohár, bögre, tányér, kés, dugóhúzó, fakanál, teatojás, fedő és miegymás. (Mondtam, hogy rühellünk mosogatni.) Valahol mélyen legbelül azért sejtettem, ez így nem sokáig mehet tovább, mert micsoda baromság, hogy pölö az összes bögre és pohár elmosása miatt csak cirka harminc perccel később indulhatunk moziba. Filóztam-filózgattam és arra a korszakalkotó megállapításra jutottam, hogy nincs más megoldás, egyszer s mindenkorra el kell pakolnom a kismillió edényt, poharat, bögrét, tányért, kést, dugóhúzót, fakanalat, teatojást, fedőt és miegymást. Ezen zseniális elhatározásom nyomán ma délután egy óra alatt kétfősre redukáltam a konyhai cuccokat, a felesleget pedig olyan helyre rámoltam el, ahonnan csak hosszas küzdelem után lehet előbányászni a cuccokat, szóval, eleve nem is érdemes belefogni, egyszerűbb, ha ellöttyintjük azt a pár dolgot (egészen konkrétan 30 darab evő- és segédeszközt), amit meghagytam. Néha azért igen jól jön, hogy a lánykori nevem Leleményes Csibisszeusz, hehe.

P.S.: A vendégeinknek majd pizzát rendelünk. Ehetik kézzel.




2008-10-23 22:55 csütörtök

Néha mazsolázgatok a keresőkifejezések között, igazán mókás, mi mindennel lelnek a blogomra. Ímé, néhány válogatott gyöngyszem az elmúlt hónapok terméséből:

- nincs fekete zoknim (Irány a bolt. Erre magadtól is rájöhettél volna.)
- kokainillat (Naja, kínos lenne, ha a mosóport szippantanád fel...)
- dicshimnusz a férfiról (Te kis naiv, te.)
- a sex rontja a szemet (Ó, istenek, adjátok, hogy urban legend legyen...!)
- már 10 aranyhalat megevett (Biztos egyik sem teljesítette a kívánságát.)
- harisnya cici szexi dög (Jelen!)
- fagyifestés falra (Mert nyalni már nem is jó, mi?)
- dugós blog (Sejtem, nem a pezsgősdugóra gondolsz.)
- apa- és anyakomplexus (Egyszerre? Szegénykém, akarsz róla beszélni?)
- soha véget nem érőnek tűnő tíz perc (Pölö sorban állás a női vécé előtt...)
- főnöknek szülinapi képeslap (Fene a stréber mindenedet.)
- férfi dac, duzzogás (Rosszabb, mint a női.)
- kockás hasért dolgozni (Hülye vagy? Rajzolj rá néhány négyzetet és kész.)
- dártvéder sex (Ööö... konkrétan a fekete szerkóra gerjedsz vagy a halálhörgésre?)
- bírom pasin a harisnyát (Én nem, tuti vágja a tökét, meg baromira férfiatlan.)
- pisilés lábfej nélküli harisnyában (Talán húzd le a cuccot...)
- keveredj intim helyzetbe a pasiddal (Meséljek...?)
- bálnapénisz (Bazz, de nagy az étvágyad.)
- lélekszakadva szex (Azért csak óvatosan.)
- méregpoharat ürítette ki (Ehhh, szívás.)
- melírozott hajak férfinak (Jájjj, neee.)
- kreativitás és gémkapocs (Unatkozol meló közben, mi?)
- csokoládé fütyi (Olyat én is kérek!)

A perverz-mocsadék emberek beteg keresőkifejezéseit nem sorolom fel, mert csak dühös leszek, hogy nem gyakorolhatok kritikát a homlokukra - egy kisbaltával.




2008-10-23 16:07 csütörtök

Valamikor dél előtt pár perccel elkezdeni a napot, bensőséges szerelmezésbe süppedni, majd egymásba gabalyodva túrótortát ebédreggelizni és kócos hajjal, csillogó szemmel, kipirult arccal önfeledten-elégedetten belekuncogni a világba és hallgatni az esőcseppek vidám koppanását az ablaküvegen, na, az maga a boldogság.

Óriási mázli, hogy én én vagyok.




2008-10-22 13:58 szerda

Tetszik, mert bolondos, eredeti, őszinte. Anno a Nyári dal fogott meg, azóta képtelen vagyok szabadulni, nem mintha akarnék. Eszter, csók a homlokodra.

P.S.: Egyébként ezen a pénteki szerdán szépen fejlett munkaundort dédelgetek a kebelemen - szinte percenként lesek az órára és masszív hisztizhetnékem van. Egyiktől sem múlik gyorsabban az idő, naná. Így jártam. A szám azért jó. Mármint ez. Meg tulajdonképpen az enyém is.




2008-10-21 22:25 kedd

Megfigyeltem, a különböző frontokról garantáltan testközelből értesülök: Pölö lefejelem a leskelődő szomszéd bácsit fűtéscső csapját (mínusz egy darab homlok), lefejelem a mosdókagylót (mínusz egy darab jobb szemöldök), lefejelem a hűtőszekrény ajtaját (mínusz egy darab orrvég). Az olyan apróságok, mint a beütött bal kéz mutatóujj éspervagy jobb csukló éspervagy bal belső térdkalácsporc, nem sokat dobnak a veszteséglistán. Maga az önamortizálás ténye nem lep meg, elvégre rólam van szó, talán még libatepertővel is ön- és közveszélyes vagyok, egyetlen napra azonban mindez azért durván sok(k), színes és látványos repertoáromat simán becserélném egy korrekt kis migrénre, fákkk nyüsssz és nyafff.

P.S.: Azt hiszem, elég tuti meteorológus lennék. Bár ez a tény a fej-, orr- és szemöldökborogatás közepette valahogy nem dob fel.




2008-10-20 21:52 hétfő

Igen, akarok róla beszélni: Csibike vagyok Budapestről, harminckilences a lábam és bazisok bögrém van. Köszönöm, máris megkönnyebbültem.

P.S.: Állítólag a bögrevonzalom valami tipikus női izé. Hurrá, nő vagyok. Ímé, a legeslegeslegkedvencebb bögrém, ő, aki férfimtől kaptam cirka másfél éve és egyből a magaménak éreztem a csirkekacsahibrid szuggesztív tekintete bamba feje miatt, meg persze szép nagy, mármint a bögre, sok kakaó fér bele. Ha neked is van kedvenc bögréd, légy lüke játssz velem és rakj ki róla egy sztárfotót a blogodba. Pasik is csatlakozhatnak, nem ciki, nyugi. Szóval, játékra fel.)

 




2008-10-20 00:16 hétfő

Azon kíváncsiak táborát erősítem, akik nézik a "Celeb vagyok, ments ki innen!" c. össznépi játékot, illetve ha pontosabban akarok fogalmazni, azon kíváncsiak táborát erősítem, akik nézik a "Celeb vagyok, ments ki innen!" c. össznépi játékot és még be is vallják eme gyalázatos tényt. (Az megvan, amikor állítólag senki nem nézi az épp aktuális agysejtgyilkos plebsműsort, őilyetsoha, érdekes módon azért mégis mindenki tisztában van a legapróbb részletekkel is? Naugye.) Nem titok, baromi nehezen viselem a celebshow-t, de hősből faragtak, csak kibírom ezt a három hetet. Már eleve az furcsa, hogy napi rendszerességgel le kell ülnöm a tévé elé, utálom ezt a fajta kötöttséget és a doboz előtti ücsörgést, pölö ezért nem nézek egyetlen sorozatot sem. (Jó, a sorozatosdinál más is közrejátszik.) Nem kevésbé zavar, hogy az egy percre jutó szörnyethalt vagy harakirit elkövető agysejtjeim száma rohamtempóban nő. Kérdezhetnéd, hogy akkor mi a rákért nézem. Megmondom: kíváncsiságból. Az egyik német adón még az ősidőkben végigszenvedtem az első garnitúrát és kíváncsi vagyok a magyar verzióra. Egyrészt azért, mert nyughatatlan pszichomókus énem még a műsor kezdete előtt teóriákat gyártott az egyes szereplőkről és szerettem volna tudni, jól gondolkodott-é vagy sem. Másrészt azért, mert erőst szimpatizálok Somával. (Kiesett, ja.) Humoros, nagyszájú, magabiztos, öntörvényű, erős, mélyérzésű, intelligens, életvidám nő, szóval, pont az a típus, akit a legtöbb nő- és hímnemű rühell, hehe.
Csodálatos pszichológiai tanulmányt lehetne írni a dzsungellakókról mint emberekről, magatartásminták, konfliktuskezelés, szerepjátékok és még sorolhatnám, ebből a szempontból kincsesbánya ez a műsor. (Nyilván nemcsak ebből.) Ha lehetne, én is szívesen próbára tenném magam. Még nem voltam ilyen helyzetben és rendkívül izgalmas lenne feszegetni a saját határaimat. Oké, nem feltétlenül tévés körülmények között, bár talán az én mellem is hozna annyi nézőt, mint a Horváth Évié és a gázsi is igen tetszetős, ja, meg Argentína ellen sincs semmi kifogásom. Mivel azonban eddig a pillanatig egyetlen valamirevaló megkeresést sem kaptam a Retek Klubtól, ejnye, be kell érnem a műsoros doboz előtti bátorságpróbával. Nem vagyok könnyű helyzetben, ugyanis a fent vázolt nehézségeket elementáris erővel fejeli meg a műsor egyik szerves része, a Győzike nevezetű borzalom. Ebben az országban több olyan híres-hírhedt ember van, akit személyesen ugyan nem ismerek, mégis mihelyt meglátom-meghallom, kőkeményen undorodni kezdek - az egyik Győzike. Nem arról van szó, hogy cigány, ez jut eszembe róla legutoljára, bár érdekes módon Gy. minden kritika és konfliktus esetén előszeretettel takarózik a cigányságával. A hang, a megjelenés, a gesztus, a mimika, a viselkedés az, amitől iszonyú negatív érzéseim támadnak. Buta, ostoba, gyáva, rosszindulatú, öntömjénező, gerinctelen. Hirtelen ezek a jelzők jutnak eszembe. Egyetlen pozitívumot sem tudok említeni vele kapcsolatban, ami azért érdekes, mert hiába nem szívelek valakit ilyen-olyan okok miatt pölö a való életben, nem esik nehezemre elismerni a pozitív jellemzőit. (Faszfej exeimmel kapcsolatban sem tagadom le, hogy egyikük-másikuk egész tűrhető volt az ágyban vagy értették a viccet vagy jól főzött az anyjuk.) Gy. viszont annyira taszít, mint Kimi Raikkönent az ásványvíz. Ha választanom kellene, hogy kivel menjek bevásárolni a Sparba, Gy.-vel vagy pölö Benkő Dániellel, akkor habozás nélkül az utóbbira voksolnék. (Christian Bale nem játszik, pech.) Nem tudom, Gy-t ki találta ki vagy fel vagy meg, mindenesetre már az első ködös gondolatcsíránál tarkón kellett volna suhintani egy bazinagy péklapáttal. Hogy a fenébe termelődhetnek ki ilyen és ehhez hasonló sztárocskák? Hogy?




2008-10-19 16:42 vasárnap

Amikor a családi összeröffön szinte folyamatosan azt mondják nekem, hogy jajj, de szép vagyok, eddig is szép voltam, de most még szebb vagyok, és még az anyu nevezetű örök kritikusom szerint is nagyon jól nézek ki, ami bazinagy szó, mert ő mindig talál rajtam valamit kifogásolnivalót, akár egy kócos hajat, akár egy sápadt bőrt, akár egy rövid szoknyát, nos, amikor piciny családom tagjai ennyire elalélnak a belőlem sugárzó szépségtől, kiegyensúlyozottságtól, nőiségtől, akkor hirtelen csak két dologra tudok gondolni:

a) Mindenki állatmód bebaszott és ennek folyományaként igen rosszul lát.
b) A két hónappal ezelőtt beújított multivitamin megéri az árát.

Még vacilálok a jó válaszon.




2008-10-18 22:12 szombat

Ma elköszöntem a záporvirág, a büdöske, a petúnia és a többi egynyári gyönyörűség kókadt-kopár maradványaitól. Egész nyáron széplettek-illatoztak, pusztán attól szétáradt bennem valami eszeveszett, féktelen öröm, hogy kiültem közéjük. Hallgattam a csendjüket, lehunyt szemmel, boldog mosollyal. Szinte a bőrömön éreztem, ahogy lüktet bennük az élet, remegő orrcimpákkal szippantottam az ízes-zamatos levegőből. Volt, hogy összekacsintottam egyikkel-másikkal a reggeli kakaó felett, volt, hogy megsimogattam a bársonyos szirmokat, volt, hogy meglestem az éhenkórász kacsafarkú szendert, volt, hogy megdicsértem az új hajtást. Volt, volt, volt. Most üresen árválkodnak a balkonládák, lassan el kell pakolni őket télire, meg a színes szélforgókat és a huncut fakaticákat is. Szomorú vagyok.

Tudom, inkább ültessek fenyőt.




2008-10-18 13:18 szombat

Naná, hogy a szomszéd bácsit akkor ette ki a fene az erkélyére, amikor én épp az októberi napfürdőt élveztem a sajátomon - két szál mellben. Elvileg nem zavar, mert jó mellem van üvegfal feszül közénk, vastag és sötétsárgás, ugyanakkor ezen a vastag és sötétsárgás üvegfalon keresztül simán ki tudtam venni az ősz haját és a vajszínű atlétatrikóját, ergo ezzel az erővel ő is gond nélkül belőhette a hófehéren világító mellyehúsomat. Ehhh, remélem, nem kapott szívinfarktust.




2008-10-17 22:54 péntek

 Nagyon akartam, hogy Az ételkóstoló jó könyv legyen. Igazán. Maga a cím sokat ígért, ételkóstolás és középkor, hümmm, ebből szép dolgok sülhetnek ki, akár szó szerint, gondolatban fel is skicceltem a főbb vonalakat: ármány és cselszövés a 16. századi Itáliában, sok-sok szenvedéllyel és szerelemmel fűszerezve, egy kis pestis itt, egy kis inkvizíció ott, a háttérben fel-felbukkan Michelangelo és Tiziano, no meg a reneszánsz kaják tömkelegéről sem feledkeztem meg, ergo meglehetősen izgalmas képet sikerült összehozni, a fantáziámban mindenféleképpen. Sajnos csak ott.
Nem sok kellett ahhoz, hogy a hercegi ételkóstoló, Ugo di Fonte bőrébe bújt Peter Elbling könyvét ne olvassam végig. (Sejtem, a szerzőt az sem hatotta volna meg, ha a sarokba hajítom a könyvet, bár ez az opció kizárt, könyvet nem bántunk, agyhalál esetén sem.) Cirka annyira szenvedtem, mint Tolvaly Ferencnél: A Tibetben a lélek c. rétestésztán még csak-csak átrágtam magam, az El Camino - Az út viszont kifogott rajtam, képtelen voltam befejezni, ha választanom kellene, hogy a könyv vagy a 800 kilométeres zarándoklat Santiago de Compostelába, habozás nélkül ez utóbbit választanám, ami azért elég nagy szó egy csirkétől. Valószínűleg holtan esnék össze Szent Jakab sírjánál, esetleg már tíz kilométer után, mozdulatlan kis sárga tollcsomó a porban, ámen, de az úton legalább lenne esélyem némi szórakozásra, izgalomra, kalandra. Az ételkóstoló-t csak becsületből olvastam el, végig egy nyavalyás csavarra vártam, ami persze nem jött az utolsónak számító 352. oldalon sem, úgyhogy köbö akkorát csalódtam, mint a drótkefét szexualizáló felajzott sündisznó. Ami nincs: jól kitalált és még jobban megírt sztori, mélység, lendület, feszültség, érzelem, mondanivaló. Ami van: felesleges erőszak és mocsok és szenvedés, kuszaság, hevenyészve összetákolt karakterek, dögunalom. Egyedül az ételekről szóló részekben bukkantam némi fantáziára, ez nem sok, lássuk be. (Szeretem a történelem emberi részét, tanárként mindig is fontosnak tartottam, hogy ne csak évszámokról-eseményekről szóljon az óra, hanem magára az emberre is vessünk egy pillantást - mit evett-ivott, milyen ruhában járt, milyen körülmények között élt és még sorolhatnám. Persze, a negyvenöt perces iskolai keretek között erre egyáltalán nem vagy alig jut idő, mert ez valahogy nem fontos, pedig. Mindegy, majd a gyerekeimnek mesélek.) Zavart az is, hogy elég gyakran tesztelték csekély olasz szókincsemet. Az egy dolog, hogy nekem van német és angol és francia, plusz igen kevéske spanyol és olasz, na de mihez kezd az, aki csak a magyart bírja? Elvész az információ? Miért nem lehet egy nyamvadt lábjegyzetben lefordítani az idegen szavakat, mondatokat?
A borítóra azt firkálták a vicces bátor marketingesek, hogy a könyv olyan, mintha Umberto Eco, a Monty Python és Roberto Benigni együtt írta volna. Nos, jobban jársz, ha a borítót még a könyvesboltban szépen leszedeted a t. műről - elvárások nélkül talán könnyebben fogyasztható.




2008-10-16 22:45 csütörtök

Augusztusban történt - 5. rész:

Nyáron új taggal bővült a plüssállatparkunk: A vécsirkéből, vérzsiráfból és véroroszlánból álló brancsba becsatlakozott egy kacsa, konkrétan a fotón pózoló kacsa, aki most egész jóképűnek tűnik, pedig nem az, úgy látszik, sokat dobott rajta a vaku. Mondanám, hogy elneveztük Károlynak, de nem mondom, mert nem neveztük el Károlynak. Szegénynek nincs neve, ez van. Abból indultunk ki, ő, aki férfim meg én, elég baj neki, hogy valami eszement csúnyarózsaszínre pingálta, nehéz sorsát nem akartuk egy rosszul megválaszott névvel tetézni. A seggéből kilógó címke alapján valahol Kína és Magyarország között kerülhetett sor a kínos átfestő aktusra, szívesen megkérdezném az illetőt, vajh ivott-é, szívott-é színezés előtt direkt festette-é csúnyarózsaszínre csóri jószágot, mert mondjuk imádja a Barbie dizájnt, vagy csak így sikerült egy borús, fejfájós nap délutánján, amikor már minden mindegy volt. Arra nem is merek gondolni, hogy a szerencsétlen szárnyas esetleg egy bizarr genetikai kísérlet félresikerült eredménye.
Egyébként a csúnyarózsaszín kacsa Balatonbogláron lett a miénk, ő, aki férfim lőtte a szüreti fesztiválon. Bogláron volt minden, ami szemnek, szájnak, léleknek ingere: klassz baráti társaság, borkóstolás, mennyei csülök- és kolbászfalás, gyönyörűséges tűzijáték, eszméletlenül finom kürtőskalácshegyek, Magna Cum Laude koncert, jó idő, isteni balatonillat, mezítelen fürdőzés. Ja, meg az az echte vidéki búcsúhangulat, zsibongó vásárral, lángos- és pecsenyesütővel, körhintával, dodzsemmel, hullámvasúttal és ami a legfontosabb, céllövöldével. Ő, aki férfim férfi a javából, rögvest befizetett egy körre. Mármint nem engem, saját magát, én puszta kézzel is ön- és közveszélyes vagyok, fegyverrel meg egyenesen maga a megtestesült apokalipszis, ergo szó sem lehetett arról, hogy akár csak megérintsem a harci eszközt. Bevallom őszintén, már attól elaléltam, ahogy ő, aki férfim állatmód férfiasan megragadta a szokás szerint megbuherált légpuskát és célzott. Hát az valami fenségesen látvány volt, beleremegett a térdem és ott helyben sokadjára is beleszerettem. Aztán amikor hidegvérrel kidekorálta a lőlapot vagy mi a rákot, és kiderült, hogy lőtt nekem egy kacsát (csirke nem volt), én csak álltam a koszlott pult mellett és csillogó szemekkel bámultam rá, a hősre - anno az ősasszony melle feszülhetett így a büszkeségtől a zsákmánnyal hazatérő ősférfi láttán. Nekem még soha senki nem lőtt semmit és baromira imponál, hogy ő, aki férfim ilyet is tud. Hajnalok hajnalán nem igazán láttuk, hogy az új jövevény eszméletlenül ronda, ezen csak reggel lepődtünk meg. Első nekifutásra kitettük a napra, hátha kifakul, amíg strandolunk, a trükk azonban nem vált be, azóta is csúnyarózsaszínben pompázik a kis dög.

Lehet, mire kitaláljuk, mivel és hogyan kell konszolidált kacsásra festeni, visszavonhatatlanul megszeretjük őcsúnyaságát.

 




2008-10-16 10:45 csütörtök

Legyen szó akár a kiszemelt pasi becserkészéséről, akár a bimbózó kapcsolatról, a nők többsége hajlamos azt gondolni, hogy a vágyott / meghódítottnak vélt hím azért nem kezdeményez, azért nem ír, azért nem telefonál, azért nem szervez közös programokat, mert félénk-gátlásos szegény éspervagy nem ér rá a kis elfoglalt éspervagy időre van szüksége a drágának. A nő rózsaszín cukormázba tapadtan mindig keres és talál valami mentséget a láthatóan-érezhetően langymeleg vagy épp hideg megmozdulásokat produkáló pasi számára, mert a nő, mint olyan, megértő, esélyt adó, filózgató (meg még sok egyéb), és csak úgy nem fogja beismerni, hogy ez a pasi nem/sem az, akivel és akiért, pápá holtomiglan-holtodiglan. Létezik rendkívül félénk-gátlásos, rendkívül elfoglalt és rendkívül összezavarodott hím, biztos, az elmúlt 31 évem tapasztalata azonban mégis inkább az, hogyha a pasi igazán akarja a nőt és nem csak díszes skalpnak, akkor kezdeményez, ír, hív, nem játszik-hazudozik, nem gyárt kifogásokat, hanem odateszi magát, eget-földet megmozgat azért, hogy a nő az övé legyen. Küzd érte, mert kell neki egy életre. Ilyen egyszerű...   

P.S.: ... és anno mennyi pofonba szaladtam bele, míg erre rájöttem, bahhh.




2008-10-15 19:54 szerda

Nem kicsit lepődtem meg, amikor kolléganő ránézésre bemondta a pontos melltartóméretemet. Számot és betűt. Ránézésre, basszus. Épp el akart passzolni egy csecsfixet, közölte is velem, hogy fel kellene próbálnom, mert ez csont nélkül illik a domborulataimra. Bár a szexineművel nem szimpatizáltam, a méretegyezésre azért kíváncsi voltam. Magamhoz tartottam, s lőn, passzolt. Állam hangos koppanással landolt a padlón. (Már csak a mellstírölés puszta ténye miatt is.)

P.S.: Ímé, a csirkemellem, nosztalgiából - igen, ilyen hülye is tudok lenni.

 




2008-10-15 00:16 szerda

Nálam a "nincs pénzem" szomorú ténye mindig is azt jelentette, amit. Hogy nincs. Nincs könyvre, nincs ruhára, nincs színházra, nincs kozmetikusra, nincs étteremre, nincs bulira, nincs ajándékra, nincs utazásra. Számlákra van. Kajára csak akkor, ha marad a számlák befizetése után. Volt olyan, hogy reggelire, ebédre és vacsorára két zsemle és négy szelet párizsi jutott összesen, közben pedig literszámra ittam a csapvizet, hogy ne legyek éhes. Volt olyan, hogy otthon keservesen megsirattam a bevásárlókosárban felejtett 65 forintos csokit, mert az már luxusnak számított, azt úgy kellett kigazdálkodni, én meg elhagytam. Volt olyan, hogy lyukas cipőben teleltem át, hóban, latyakban, esőben három-négy váltózokni lapult a táskámban, szigszalaggal egyszer próbálkoztam, hiába, felpöndörödött. Sorolhatnám még a voltolyanokat, éppen ezért ha valaki rendszeresen cigit, ruhát, cipőt, parfümöt, újságot vesz magának, külföldre utazik, moziba és egyéb helyekre jár, azt képtelen vagyok sajnálni azért, mert szegénynek nincs pénze. (Ez is olyan trendi és vérmagyar dolog, az állandó és ok nélküli panaszkodás.)




2008-10-13 21:15 hétfő

 Teljesen véletlenül botlottam a Szuperanyu sorozatba. A harmadik kötet címében szereplő "csokoládé" funkcionált hívószóként, épp gyanútlanul turkáltam az akciós könyvek között, amikor hopp, hirtelen felbukkant ez a csokis könyv. Gyönyörű sötétbarna a borítója, feltétlenül bele kellett olvasnom, érdekesnek tűnt, ezért arra gondoltam, hülyeség lenne a harmadik kötettel kezdenem, mert biztos lemaradok valami eszméletlenül fontos összefüggésről, pölö nem tudom meg, ki kivel ette korábban a csokoládét vagy ilyesmi, ezért levadásztam az első és a második részt is. (Jut eszembe, a legutoljára olvasott két könyvem is kajás: Az egyik Az ételkóstoló, a másik az Eat, pray, love. Ezzel azért egy agyturkász már tudna kezdeni valamit. Ideje Kunderát, Günter Grasst és Doris Lessinget olvasni - az egyensúly végett.)
Farsang Erika beszédregényeihez hasonlóval még nem találkoztam, stílusában és formájában leginkább a blogra hasonlít. A három könyv nettó 683 oldala összességében könnyed és vidám olvasmány, a negyvenes családanya szórakoztatóan és  őszintén ír önmagáról, két kamasszal megspékelt családjának pörgős mindennapjairól, kedvenc receptjeiről és az élet nagy kérdéseiről. Le merem fogadni, hogy sok családos anya ismer magára ezekben a bájos-kedves történetekben és az "Ó, ezt akár én is írhattam-mondhattam volna..." sóhaj sem marad el. Jó belepillantani egy hús-vér család életébe, jó olvasni arról, mi foglalkoztat egy érett családanyát, jó elmerengeni azon, miért akar annyi mindennek és mindenkinek megfelelni A NŐ, jó látni, hogy kellő humorral és iróniával a legbosszantóbb dolgokat is lehet kezelni. Szeretem, hogy Farsang Erika saját magán is szívből  tud nevetni, erre csak nagyon kevés ember képes, sajnos.
Hiányérzetem kizárólag azért van, mert külön-külön nincs egyensúlyban a három könyv, kárkárkár. A legjobb az első rész, a "Szuperanyu", dinamikus, szinte letehetetlen, a "Szuperanyu újra száguld" már döcögősebb, érezni lehet, hogy megtört a lendület. A "Chili és csokoládé" cím alapján valami izgalmas-csípőset vártam, tudod, olyan kicsit lélegzetelállító, mégis kellemesen bizsergető érzést. Nos, igen csúnyán csalódtam, pusztán azért nem unatkoztam olvasás közben, mert F. E. klassz sütireceptekkel tömte tele a harmadik kötetet.

Igen vagy nem? Jogos a kérdés. Részemről igen, mindenféleképpen az. Szívből ajánlom a Szuperanyu könyveket, mindenki tanulhat belőlük, akár felnőtt, akár gyerek, akár nő, akár férfi. Jó szórakozást!




2008-10-13 13:12 hétfő

Úgy tudtam, nem vagyok babonás. Életemben talán egyszer figyeltem a babonákra, az esküvőmön volt rajtam valami kék, régi, új és kölcsönbe kapott cucc, ha jól rémlik ez a paleolitikumban megesett frigy, bár sokat nem segített a hókuszpókusz, ezzel együtt is elcsesztük, szerencsére. Szóval, egészen mostanáig abban a megnyugtató hitben leledzettem, hogy semmi bajom nincs a tizenhármassal, létrával, asztalsarokkal, kiborult sóval és miegyébbel, sőt, az utamat keresztező fekete macskától sem riadok meg. Nos, kénytelen voltam felülvizsgálni az álláspontomat: Amikor egyszerre két darab fekete macska vágott át előttem az úton, azért mélyen legbelül megrebbent bennem valami.




2008-10-13 09:50 hétfő

A BKV-ellenőr új ruhája




2008-10-12 18:19 vasárnap

Én sem úsztam meg, pedig nagyon reméltem, hogy legalább október végéig nem látok csokimikulást, úgy látszik, nem ez a karmám. Mondjuk, Rommel szeptember 29-én lőtt képéből sejthettem volna, hogy nem sokáig várat magára eme gyászos nap. A januári kirakatokban pózoló húsvéti nyulaktól és bárányoktól is agyérgörcsöt kapok. Tudom, mindez kőkemény biznisz és nem arról szól a fáma, hogy a boltosok rosszul tanulták meg a karácsonyi ünnepkör jeles napjait és biztos igény is van rá, hiszen pölö december harmadikán már sehol nem kapok majd épkézláb csokimikulást, csak olyat, aminek letörték a fejét vagy behorpasztották a hasát. (Nem vagyok hajlandó hónapokkal előre bevásárolni, nemésnemésnem.)




2008-10-11 21:50 szombat

Nemrég kénytelen voltam megállapítani, hogy kedvenc farmerem feszül csípőben, pedig ő ilyet nem szokott, na. Először arra gondoltam, ruhazsugorodást okozó baktériumok tenyésznek a szekrényemben, de aztán be kellett látnom, hogy pölö a trikóim nem méreteződtek át, mellben a helyzet változatlan, szóval, minden bizonnyal a nyáron gátlástalanul-lelkesen befalt ez meg az öltött testet némi pluszkilóban, cirka fenéktájt. Nem sorolom fel, mi mindent toltam az orcámba: Egyrészt csupán az említésükre-gondolatukra is további extragrammok kúsznak fel becses ülőalkalmatosságomra, másrészt ilyen mennyiséget tuti nem bírna el a blogol szerkesztőfelülete. A lényeg, hogy durván egészségtelen volt, ergo mennyeien finom. Feszülő farmer esetén mit is tehet a megfontolt, realista, vasakaratú nő? (Ez én lennék, jelentem alássan.) Visszafogja magát. Direkt nem írtam fogyókúrát, mert én arra kizárólag pénzért lennék hajlandó, pölö ha valamelyik fitnessguru reklámcélból le akarná morzsolni rólam a plusz öt kilómat, fizessen, saját ötletre nem sanyargatok, soha. Önkéntes visszafogás viszont jöhet, mert az nem nehéz, ugye, csak az önfegyelmet kell előásni a brekegő kétéltű segge alól, csak azt. A mai napig egész jól megvoltunk mi ketten, a visszafogás meg én, ledobtam egy-két-három fölös kilót, ennek örömére bőszen veregettük is egymás vállát, hogy hatékonyak vagyunk, hehe, megy ez nekünk, hihi, igen ám, csak aztán jött az ebéd, isteni römertopfos mannát rittyentettem ő, aki férfim elkápráztatására koncentrálván, laza csuklómozdulattal (kézilabdás múlt rulezzz) egymásra dobáltam a feldarabolt krumplit, pulykamellet, császárszalonnát, brokkolit, gombát, répát, vörös- és fokhagymát, minimálstílusban olívaolajoztam, sóztam, borsoztam, kakukkfüveztem a rendkívül gusztusos cuccot, majd jól megsütöttem fedővel és egy kicsit nélküle. (Tipikusan az a kaja, ami a botkezű pasiknak sem okoz nehézséget.) Az nem kifejezés, hogy eszméletlenül finom lett, minden egyes falat maga a tökéletes katarzis, zamatos-omlós gyönyör, áldassék a römertopf neve. Igen, a szakirodalomban ezt nevezik klasszikus öngólnak, szép íves és megsemmisítő a drága, fogyisuliban biztos tanítják, hogy ennyire még véletlenül se tossz ki magaddal, ha épp visszafogást játszol kajaügyileg. Ez van, vontam meg a vállamat, és mivel dacos természettel áldottak meg az égiek, ebéd után barkácsoltam néhány (értsd: köbö húsz darab) illatos narancsos-csokis muffint - ha már öngól, legalább bazinagy legyen.




2008-10-11 00:04 szombat

Egyik kolléganőm évek óta hellokittylázban ég, rendületlenül imádja ezt a kis rózsaszín-fehér deformált izét, ami engem alapjáraton hidegen hagy, nemalapjáraton viszont agyérgörcsöt kapok tőle, pölö nehezen viselem, ha tetőtől talpig hellokittybe öltöztetett lánykákkal futok össze a Sparban, ilyen és ehhez hasonló sokkhatás esetén mindig nagyon remélem, hogy fiam születik, bár az igaz, hogy a pókemberszerelés sokkal feltűnőbb, mint a cicamintás, habos rózsaszín ruházat. Közömbösségem és néha-néha felszínre törő agyérgörcsöm ellenére ma berongyoltam az egyik hobbyboltba és vettem négy lap dekorgumit, feketét, fehéret és kétféle rózsaszínt, éljen a kreativitás. Egy ideje terveztem, hogy valami HK bizbasszal lepem meg t. kolléganőt, nincs semmi szokványos ok az ajándékozásra, pusztán arról szól a történet, hogy rendes csaj és mostanában nyakig ül a szarban. Boldog lesz ettől az idétlen hűtőmágnestől, tudom.

(A HK hűtőmágnes egyébként úgy készül, hogy nagy titokban kinyomtatsz a netről egy szépen kontúrozott fekete-fehér HK képet, vigyázva, hogy se keresgélés, se nyomtatás közben ne kerülj kompromittáló helyzetbe. Ha valaki mégis tetten érne és hangos jajjjdeédiiii-vel éspervagy hűdecukiiii-val égetne be a munkatársak, főleg a főnököd előtt, vesd oda lazán, hogy nem magadnak lesz, kizárólag a szomszédos óvoda megbízásából teljesítesz hellokittymissziót. Otthon valamelyik rejtett zugból bányássz elő egy tűt vagy fogpiszkálót, testi épségedre vigyázz, szemben, torokban, fenékben kimondottan fájdalmas mindkét harci eszköz. Végy mély lélegzetet, fohászkodj a varrás vagy a szájbanturkálás felhők felett rejtező és árgus szemekkel figyelő nagyistenéhez, majd kis aranyosan helyezd a kinyomtatott HK mintát a fekete dekorgumira és türelmesen szurkáld körbe a kontúrok mentén. Ez lesz az alap. A fehér és a kétféle rózsaszín dekorgumilapra pöttyözd rá a fejet, masnit, ruhát, kezet, virágot, aztán vágd ki az összes alkatrészt, a feketét is. Ha ez megvan, szusszanj kettőt, lehetőleg ne a dekorbigyókra, mert akkor kezdheted újra a körbetűzést vagy körbefogpiszkálózást. Szusszanás után óvatosan ragassz fel minden apróságot a fekete dekorgumi elejére, egy pici mágnest meg a hátára, majd utolsó lépésként eressz meg egy bájos-elégedett vigyort, mert be van fejezve a nagy mű, Hello Kitty forog, ha pörgeted, bezony, az alkotó megpihenhet. Egészségedre.)




2008-10-10 19:04 péntek

Talán szerda este jött el a game over, amikor a miskolci pályaudvar egyik hideg-mocskos padján, a fél hetes IC-re várva, fáradtan, éhesen, szívhangok nélkül, üresen, mint az elhagyott csigaház, a sós perec utolsó morzsáit majszolva kuncogni kezdtem csak úgy halkan, magamban, fülig érő szájjal, mert akkor láttam először olyat, hogy InterPici és ezt nagyon viccesnek találtam, én, a BKV-val szimbiótáló budapesti dzsungelszökevény, tudod, a szót, mint olyat. A marcona kommandósok feketéllő csoportja láttán azért kicsinyt megriadtam, abba is hagytam a kuncorászást, szinte vigyázzállásban szálltam fel a vonatra, eleinte meg sem mertem mukkanni, csak később engedtem fel, ismeretlen útitársammal visszafogott csevejbe fojtottuk a rosszérzésünket, teljesen úgy, mint a Bécs-Budapest szakaszon egy másik idegennel, pedig az IC neve is vicces volt, game over lebegésben mindenféleképpen, vércsirke, érted, és ha legközelebb választani kell, akkor inkább még egy Kecskemét busszal, még egy Sopron és Veszprém autóval. Végre péntek este van, halleluja.

P.S.: Tulajdonképpen csak annyit akartam felvésni, hogy holtfáradtra hajszoltam magam, perpill nálam jobban senki nem várja a nyugdíjazását, ja, és preventív okok miatt zártam blogot - melóztam és aludtam helyette. Ne is mondd, szerintem is előrelátó és acélos idegzetű lúzer vagyok.




2008-10-05 13:34 vasárnap

Van nekem egy fűzöld pitbullom fitballom, fűzöld, mert anno a gyógyboltban azt mondták, ez az én méretem - a mai napig nem tudom, hogy ezt a mellemre vagy fenekemre értették. A gyógytornászok nagyon ajánlják, mert dinamikus felület, ergo egészségesebb, mint a széken való tespedés, bevallom, gyakran nekem is jobban esik rajta az ülés. (Lehet, hogy a fenekemre értették.) A fitball egyébként klassz a hátfájós-gerincsérves korpuszra, torna szempontjából, ugye, bár a borogatást még nem próbáltam. Mivel nyáron igen csúnyán hanyagoltam az elvileg kötelező jellegű labdajátékot, illetve mostanában belefutottam néhány lelkiismeretmasszírozó cikkbe, pölö olyanokba, hogy az ember addig nem tesz semmit az egészségéért, amíg tragédia nem történik vele, és hogy jó lenne, ha az ember nem tojna magasról az egészségére, elhatároztam, hogy sporttevékenységem ezentúl nem az F1 és a MotoGP lelkes nyomonkövetésében fog kimerülni, hanem előveszem a fűzöld labdámat és azon ülve bámulom az F1-et és a MotoGP-t napi 30 percben gyógyító játékba bonyolódunk egymással, a fűzöld fitball meg én.
Már az első testkontaktusnál kiderült, a fűzöld csodalaszti kimondottan alattomos természettel rendelkezik, vagy az is lehet, ő, aki férfim túl keményre fújta fel, maga a megtestesült ördög, mindenesetre óriási küzdelemet folytattam az életben maradásért, emlékeim szerint volt ott lámpa-, virág- és könyvbillegés, égzengés és földindulás, ippon és tripla leszúrt Rittberger, szóval, minden, mi szem-szájnak ingere, a szenvedő fél szerepét természetesen rám osztották, a fűzöld genyaság meg csak röhögött a markában. A második behódoltatási kísérletnél nagy cselesen rávetettem magam, a nyakfogásomat még Steve Irwin is megirigyelhette volna, béke poraira, ennek ellenére korrekt fejessel csapódtam az asztal lábába, meg is tanultam, hogy a labda, mint olyan, gurul, még a nagy is. Aztán volt, hogy mellel kellett kapaszkodnom, mert valahogy a fűzöld labda alá került a saját kezem. (Lehet, hogy tényleg a fenekemre értették.) Azt már meg sem említem, hogy a szörnyetegnek köszönhetően legutóbb egészen közelről csodáltam meg a padlószőnyeg csomózási technikáját, konkrétan orral előre belefúródtam a padlóba. Néha elfelejtem, hogy normális ember nem tornázik szemüvegben, de nem gond, az orcámba beépülő fűzöld rettenet erre is emlékeztet. Amikor nagy bátran bejelentem ő, aki férfimnek, hogy fitballozás következik, mert nekem fontos az egészségem, röhögéstől elhomályosult tekintettel búcsút vesz tőlem és arra kér, vigyázzak magamra, hiszen tulajdonképpen ez egy gyógylabda, nem pedig a nyolcadik utas.

A fitballal egyébként újfent bebizonyosodott, nekem igazán nem kell sok ahhoz, hogy elszórakoztassam magam. Igaz, közben az életemért küzdök, de akkor is.




2008-10-04 21:30 szombat

Bíztam abban, hogy az ovisokat kiszórják a Megasztárból, olvass csak vissza, olyasmi jutott eszembe, hogy gerinc, felelősség, lelkiismeret, naja, elcsépelt szavak, öreg vagyok és nemtrendi, ebből is látszik, drukkoltam, hogy essenek ki a tinikamaszpubertás gyerkőcök, mert nekik az a jó. Az lett volna a jó. Hölgyeim és uraim, ma ismét kiderült, a pénz és a becsvágy a legnagyobb úr. Gratulálok a zsűrinek és a szülőknek, tegyétek csak tönkre a gyerekek életét, faragjatok sztárt belőlük, bzmg, mert az minden másnál fontosabb.

Ha valaki majd azért juttatja tovább ezeket a pelenkás megasztárokat, mert olyan kis édesek-aranyosak, köpje le saját magát, légyszi. Tenksz.




2008-10-04 17:39 szombat

Perpill a madártejhab misztikuma foglalkoztat: Ha gőz fölött verem fel, jóképű bárányfelhőket kapok, elomlanak az ember szájában, fahéjjal vagy reszelt csokidarabokkal, főleg a narancsos keserűcsoki névre hallgató mannával megszórva maga a megtestesült BŰN, viszont ha éppen felforrt vízbe szaggatom, összeesik, mint a Playboy-guru Hugh Hefner szerszáma Viagra híján. A tejrészt már kiismertem, reszelt citromhéjjal és vaníliás cukorral megbolondítva megbízhatóan mennyei.

 




2008-10-03 21:04 péntek

Melóhelyen kedden nem volt áram, tegnap pedig az egész számítógépes-netes rendszer összeomlott, sejthettem volna, hogy a hét utolsó dolgos napjára is jut valami ínyencség, igaz, én vagyok a hülye, minek állok le agyatlan és kicsinyes hisztis picsákkal vitatkozni, legközelebb befogom a csirkecsőrömet, szolgalelkűen és mosolyogva elvégzem mások munkáját is, örömmel, naná, nem háborgok majd, sőt, kérni fogom, hogy hadd húzzam az igát helyettük, mert az úgy a fincsi. (Ehhh, fenét, ahhoz túl fejlett az igazságérzetem. Fákkk.)

P.S.: Nem tudom megérteni azokat az embereket, akik képtelenek elismerni a saját hibájukat, akár a legapróbbat is, helyette rögtön támadnak, hogy így védjék a nagy semmit, körmükszakadtáig. Elismerem, bazinehéz kimondani, hogy bocs, hibáztam, de tanulható és megéri megtanulni.




2008-10-03 10:41 péntek

Ahogy a mellékelt ábra mutatja, lelkes cukrászunk beleadott apait-anyait eme lánybúcsúra készült faroktortába, képzelem, mennyire örült a kibontakozási lehetőségnek, végre nem unalmas oroszkrém vagy dobos, nagy precízségében arra is ügyelt, hogy az erektáló hímtag végén még valami csurranjon-cseppenjen is - nem volt külön kérés, saját fantáziájára hagyatkozott a kis lelkes. A marcipános csokoládéfarok egyébként nem okozott traumát a cukrászdában, a rendelést rutinosan "férfi n. sz." kódjellel rögzítették, amiből első nekifutásra azt a biztató következtetést vontam le, hogy Budapesten sok a perverz huncut nőszemély.

P.S.: Az én ízlésemnek túl tömzsi, hehe.




2008-10-02 23:58 csütörtök

In medias res: Eme kései órán az jutott eszembe, hogyha aranykivonatot tartalmazó alapozót használnék, tutibiztosan aranypofa lennék.

Hölgyeim és Uraim, "Csibike kínos poént mond félálomban" c. rovatunkat olvashatták, köszönjük a figyelmet, alvó csirke meghajol és jobbra el.

P.S.: Lelki szemeim előtt hirtelen Agamemnón arany halotti maszkja jelent meg, hiába no, nem értek én a kozmetikához.




2008-10-02 15:04 csütörtök

Pelenkás megasztárok

 A dalos pacsirták hivatalos őszi menedékhelyeként funkcionáló Megasztár c. össznépi szórakoztató műsor sem kerülhette el a végzetét, ahogy ez az ilyen és ehhez hasonló tehetségkutatók esetében lenni szokott, erről is lehúztak még egy bőrt. A negyediket. Gondolom, a legnagyobb örömmel, hiszen a „panem et circenses" örökzöld, mindig is az volt, igaz, olybá tűnik, mintha piciny hazánkban inkább a „circenses" dominálna.  

A készítők új zsűrivel és új feltételekkel örvendeztették meg a nagyérdeműt, főleg a korhatár kitolása aratott osztatlan sikert, özönlött is a nép a vidéki és a fővárosi válogatókra. A felső korhatárt eltörölték, az alsót tizenkét évben szabták meg, így nem csoda, ha országunk apraja-nagyja olthatatlan vágyat érzett arra, hogy végre megmérettesse magát, megcsodáltassa torkának eddig valamilyen okból kifolyólag még nem azonosított, de szerinte feltétlenül ott rejtező kincsét. Az önjelölt sztárok között láttunk nyugdíjas Pista bácsikat, akik az „Egy cica, két cica, száz cica, jaj!"-t fütyörészik a kerti veteményes kapálgatása közben, láttunk pirospozsgás Mari néniket, akik az unokáknak dúdolnak altatót, láttunk monitorfüggő Petiket, akik a maguk csendes kocka módján suttogva hörgik a heavy metalt, láttunk széplányvagyok Katikat, akik szépek és… szépek és ennyi, láttunk félszegen vigyorgó emósgyerekeket, akik ezek szerint nem is igazi emósok. Szóval, jött sok boldog-boldogtalan, látott-énekelt és vesztett, mert az ugródeszkának van egy olyan kellemetlen tulajdonsága, hogy igen nagyot lehet róla zuhanni, sőt, pofán is csaphat, ha nem vigyázunk.

Félelmetes, idén mennyi bölcsődés-óvodás szabadult a Megasztárra. Nyilván azért tolták lejjebb a korhatárt, hogy minél többen jelentkezzenek, minél nagyobb körből szemezgethessék a tehetségeket és minél több adást ollózhassanak össze a válogatók kellemes, borzalmas, vidám vagy éppen kínos pillanataiból. Nem hiszem, illetve nem akarom elhinni, hogy bárki is komolyan gondolta volna, hogy egy 12-13 éves kamasz valóban alkalmas arra, hogy hitelesen, teljes átéléssel, könnybe lábadt szemmel énekelje a Bryan Adams-féle „Everything I do I do it for you" c. balladát vagy Mariah Carey-től a „Hero"-t. Azt sem tudom elképzelni, hogy bármelyik kiskamasz képes lenne kezelni és feldolgozni azt a munkamennyiséget, azt a stresszt, azt a kiszolgáltatottságot, ami egy esetleges „sztársággal" jár. Még ha valamelyikük aranyat is rejteget a torkában, életkorukból, érzelmi és értelmi intelligenciájuk szintjéből fakadóan nem alkalmasak az efféle megmérettetésekre. Azt már meg sem említem, mennyire idegenül és nevetségesen hat egy kamasz Christina Aguilera imitátor, aki a klipekből ellesett, szexinek hitt mozdulatokkal simít végig fejletlen gyerektestén, és olyan műhangokkal operál, amelyeket a milliószor meghallgatott számokból utánzott le.   

Itt folytatódik, ufff.




2008-10-01 15:39 szerda

ehhh

mégsem
írom
le
inkább
elszámolok
százig
nesze 
neked
önfegyelem

nesze   




2008-10-01 13:08 szerda

Amikor elolvastam ezt a hírt, nem igazán tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Az a nagy helyzet, hogy Al-Munadzsid Miki egér életére tör. Bár nem csípem Mikit, a halálát azért nem kívánom. A t. úriember egyébként vallási vezető és korábban pölö diplomataként dolgozott az Egyesült Államokban. Miki egér halálos ítéletét nemes egyszerűséggel az iszlám vallásjogból vezeti le. A saría szerint az egerek tisztátalan állatok, ráadásul ezeket az undorító és visszataszító lényeket maga a Sátán irányítja, ezért minden esetben el kell pusztítani őket. Teljesen mindegy, hogy vajasbödönbe fulladt mezei egérről vagy rajzfilmfiguráról van szó. Ez utóbbinak azért kell vesznie, mert a gyerekek kedves, barátságos, szeretnivaló állatoknak látják miatta a rágcsálókat.    
Lássuk be, amennyiben szimpla egér az áldozat, az akció kivitelezhető, csak legyen elég ügyes (és bátor) az ember fia-lánya. Miki egér esetében viszont teljesen abszurd a kinyilatkoztatás. Hogy akarják megölni? Mérget szórnak le? Ráuszítják Csizmás Kandúrt? (Tomot nem, ő nyilván Jerry-t venné kezelésbe.) Széttépik a képregényt? Kiradírozzák a füzetből? Kibelezik a plüssfigurát? Rajtaütnek Disneylanden?
Félelmetes, mennyire komolyan gondolja al-Munadzsid Miki egér likvidálását, csak nézd a szemét. Nem tudom, van-e egyáltalán olyasmi a világon, amit ne tudna egy agyhalott éspervagy unatkozó vallási fanatikus a gyűlölet tárgyává tenni. Mi jöhet még ezután? Törpilla csadorban?  





a másik blogom:
A Gyerekről



beszóltatok:

2012-10-15 07:26:10

2012-10-14 21:31:50

2012-10-14 20:02:34

2012-10-14 08:02:03

2012-10-13 20:13:00

2012-10-13 14:05:47

2012-10-13 06:15:49

2012-10-12 22:14:27

2012-10-12 04:05:20

2012-10-10 22:35:50

emberke sassol perpill


- köszönömroll -

megtiszteltek
azzal, hogy
linkeltek
éspervagy
kedvenceltek:

Aliana
Andor
apacs
Á.
Babka
Béb
cala
cameron
Carmen
cascabel
cesztina
cheeky fly
Chilly
Chokolate
christaylor
Corie
Csapos
csavi
Csili
csillag
Cuki
deep blue
diababi
Doris
dreamdancer
DuDe
eipi-1
Elf
Enable
Enkeli
epikataphora
Eszti
Éjszakázó
énaLéna
énke
Fergie
fkt
Gilyankata
Glamour
Gogo
Golden
grief
Guinevere
Hermész
hullócsillag
Iggyke
ines
kakaóscsigás
kata...
keresemazutam
kif
kislatol
kisvirág
Kócos Szavanna
kófic
krikszi
Kutyálkodó
Larcsencsíl
Leilana
levee
lippije
lublin
Lui
M
magma
Marla
Mefi
Meggi
merle
Mikro
mindennaposos
Mimoooo
Miracle
nihilke
Nira
nordmann bá'
Odil
omgezniki
OSUDF
pandee
parázs
Pegi
Picike
picuranyu
pille8
pipacs
pipi8607
poorbahrdew
Pötty Anyu
problémás emberek
pudingocska
Rege Ata
Reja
Rinn
Rommel
roza
Salsero
shimmer
Sixxty
Snyecc
sunnyogoo
sunny.
sway
tappancs
Thia
Tilly
todella kaunis
Tündérszirmok
vedina007
Volt Drogos
Wildelenan
winstonsmith
Xaxofon
zazu

zöld
zölderdő
Zsófi

web analytics